T.-ék országos haverjaink. Itt laknak ők is az agglomerációban két településsel odébb. Bejárók ők is. Mindketten az egészségügyben dolgoznak, van három gyerek, a legkisebb még totyogós. Összejárunk rendszeresen. Most éppen mi voltunk a vendéglátók. Mondtam előre nekik, hogy ne hozzanak semmit, de azért kaptam egy üveg vörösbort, az asszony pedig egy szép csokor virágot. Láttam viszont, hogy T. még egy csomagot rejteget a háta mögött. Kisebb hátizsák nagyságú, szépen be volt csomagolva karácsonyról maradt színes papírba, díszes szalaggal volt átkötve.
– Abban mi van?
– Jaj, gyerekek, annyira kínos, nem is akartuk elhozni…
– Ugyan, bökd már ki!
– Az a helyzet – magyarázta Dr. T-né, dr. B. –, hogy tegnap csirkepaprikást főztem…
– Csak nem azt a világhíres paprikást, a gasztronómia csúcsát…
– De azt. Galuskával.
– Ez óriási! dr. B fantasztikus galaktikus galuskája! És az van a csomagban?
– Nem egészen. Az a helyzet – pironkodott dr. B. –, hogy a galuska az utolsó szemig elfogyott…
– Azt nem csodálom. Viszont a paprikásból maradt?
Vendégeink nagy zavarban pislogtak egymásra.
– Igazság szerint – nyögte ki végül T. – a paprikás is elfogyott, a gyerekek rendesen leszopogatták a húst a csontokról az utolsó falatig…
Kezdett a beszélgetés abszurd irányba tolódni.
– Ezek szerint csirkecsontok vannak a csomagban – foglaltam össze az addig elhangzottakat.
– És még popsi törlő kendők. Enyhén használtan.
– Összegezve tehát: csirkecsont szaros pelenkával?
– És még egyéb vegyes háztartási hulladék – mondta T. nagy sóhajok közepette. – Őszintén szólva nem is igazán akartuk elhozni… Olyan kínos, felejtsük el! Hazavisszük inkább…
A vacsora közbeni beszélgetés során aztán lassan részleteiben is kibontakozott a csomag története. T.-ék falujában olyannyira sikerült csökkenteni a szemétszállítás rezsijét, hogy az eddigi hulladékkezelő cég úgy döntött, neki ez már nem éri meg, vette a kalapját és angolosan, jobban mondva osztrákosan távozott. A vonatkozó törvények szerint a katasztrófavédelemre maradt a háztartási hulladék elszállítása. Az csinálja is, de ahogy a nevében szerepel, katasztrofális színvonalon. Az év eleje óta vagy elviszik a szemetet vagy nem, de inkább nem. Emiatt aztán, miután a kukák teli vannak, a népek műanyag zsákokba gyűjtik a szemetet és teszik ki az utcára a kukák mellé. A kóbor kutyák viszont szétcincálják a zsákokat és széthordják a szemetet. Tényleg katasztrofális állapotok uralkodnak. Az emberek abban bíznak már csak, hogy épp úgy, mint a nyári áradáskor a gáton, egyszer csak megjelenik Orbán Viktor és Bakondi György, és hipp hopp elhordják a szemetet a tv híradók kamerája előtt. De úgy látszik, erre még várni kell.
– Az emberi találékonyság végtelen – mesélte T. – Rájöttünk például, ha egészen apróra vágjuk a konyhai hulladékot és lehúzzuk a vécén, akkor ez enyhíti a gondjainkat. Sajnos mások is rájöttek erre, úgyhogy kétszer is eldugult az utcánkban a főcsatorna.
T.-ék mostanában egységcsomagokat készítenek szemétből és reggel, amikor munkába mennek, magukkal viszik a városba. Már nagyjából kifigyelték, hogy a munkahelyük környékén a hét melyik napján, melyik utcában van szemetelés és a kitett kukákba csempészik bele az otthonról hozott szemetüket. Dr. T-ről egyébként már suttogják, hogy kukázik, ami jövedelmi viszonyait tekintve nem elképzelhetetlen, viszont orvosetikai szempontból eléggé határeset.
Így hát bízva a közeli barátok segítőkészségében, abban a reményben hoztak el vendégségbe is egy kis szemetet otthonról, hogy hátha van szabad hely a mi kukánkban.
Volt. Egyelőre. Már a mi szolgáltatónk is mondogatja ugyanis, hogy a következő rezsicsökkentésnél lelép és akkor nálunk is bekövetkezik majd a katasztrófa.
