Áll a SUV-os a semmi közepén és tanácstalanul vakarja a fejét. Napi egészségügyi sétám szolgálati ösvénye éppen mellette vezet el. Megszólít:
– Jó napot! A Honvéd utcát keresem. Képzelje, a GPS-em egyenesen ide hozott, a mezőre. Teljesen meghülyült ez a szerkezet?
– Én a maga helyében nem szidnám a GPS-t, mert nagyon is könnyen előfordulhat, hogy éppen a Honvéd utca kellős közepén állunk.
Értetlenül néz rám, ezért magyarázni kezdek: Községünk három jól elkülöníthető részre osztható. Ott lenn, a völgyben van a svábok lakta ófalu. Hátunk mögött fönn a hegyen, ahol a házak látszanak, az az új lakópark. Persze csak a nevében hívják lakóparknak; valójában alvópark, mert a népek a városba ingáznak, csak aludni járnak haza. A kilencvenes években, meg a kétezres évek elején épült. Többnyire ízléstelen puccos paloták. Lakóik akkoriban azt hitték magukról, hogy újgazdagok, mára már azonban csak devizabelföldiek lettek, próbálják kinyögni a svájci frankban felvett építési hiteleiket. Sokaknak nem is sikerül. A porták felén kinn van az ELADÓ tábla. Némelyik egészen kifakult már. Manapság a népek semmit se vesznek, házat meg pláne nem.
Na, most, az ófalu meg a lakópark között van ez a kábé kétszer két kilométeres lakatlan terület, árkokkal, bokrokkal, susnyással, fél méteres gazzal felverve. Ez a szellemfalu. A lelkes önkormányzat a kilencvenes években azt gondolta ugyanis, hogy a lakópark és az ófalu egyszer majd össze fog épülni és felparcellázta a területet. Ha alaposabban körülnéz az ember, a derékig érő gazban itt-ott földből kinyúló leplombált gázvezetékcsonkokat, elektromos kábeleket lát. De ne gondolja, hogy errefelé vadon megterem a gázcsőcsonk! Ezek nem a helyi fauna természetes részei, hanem a kimért telkek közművei. Elvileg tehát ameddig a szem ellát, százával állnának itt a családi házak, de közbejött az „elmultnyócév”, a gazdasági világválság, és ráadásul még Matolcsy is, és sose épült ide semmi se. A telkek többségére nem is akadt vevő, aki pedig mégis vett itt valamit, az teljesen hiába akarja eladni, sose fog megszabadulni tőle. Így ez a szellemfalu csak a földhivatal fiókjainak a mélyén rejtőzködő térképeken létezik. Valójában tücskök lakják. Ők valamiért nagyon szeretik ezt a mezőséget, tavasztól őszig tőlük hangos a vidék, néha kórusban ordítanak, olyan hangosan cirpelnek.
A faluban suttogják egyébként, hogy nyári éjszakákon más hangok is hallatszanak a mező irányából. Némelyek nem létező fűnyírók zúgását, mások kertekben játszadozó gyerekek zsivaját vélik hallani, és többen esküsznek, hogy hétvégenként barbecue illatát sodorja le innen a faluba a szél. De ez mind csak a helyi folklór része. A tücskökön kívül ugyanis csak a városból kivert kóbor kutyák laknak itt. Menedéket és jó társaságot találnak a susnyásban. Néha a frászt hozzák rám, amikor séta közben látom, hogy falkákban állva méregetnek messziről.
– Ha a véleményemre kíváncsi – magyarázom végül -, sose fog itt épülni semmi se. Ez marad ilyen gazos, szellemjárta hely. Egyébként, ha szabad megkérdeznem, miért kereste a Honvéd utcát?
– Már nem fontos – mondja a SUV-os. Visszaszáll a terepjárójába és elindul lefelé, a falu irányába. Porfelhőt eregetve maga után döcög lassan egészen végig a sosemvolt Honvéd utcán.
