Föld Anyácska szomorúnak és magányosnak érezte magát. Egyetlen kísérője, édes gyermeke, a pattanásos arcú Hold sem tudta felvidítani. Sőt, éppen ellenkezőleg. Minden nap felkapta tőle a vizet. (A jelenséget más néven dagálynak hívjuk – a szerk.)
A végtelen, sötét űrben nem könnyű ám megbízható, szerető társat találni! Különösen, egy anyukának, neveletlen gyerekkel nehezítve! Még akkor is eléggé reménytelen, ha valaki alig múlt négy-és félmilliárd éves. És Föld Anyácska még mindig nagyon vonzó volt. Akik a közelébe kerültek, nem tudtak neki ellenállni. Belezuhantak szinte egytől egyig. (Lásd még: gravitációs kölcsönhatás.) De komoly kapcsolata valahogy csak nem akart összejönni. Irigyelte is a Szaturnusz gyűrűjét, és arról ábrándozott, hogy egyszer majd őt is eljegyzi valaki. Egy hatalmas és gazdag Jupiter. Ám az idő csak telt-múlt, egyik százmillió év telt a másik után és Föld Anyácska egyre magányosabbnak és szomorúbbnak érezte magát.
Egyszer aztán, amikor nagyon közel, mindössze 1300 millió kilométerre került a Szaturnuszhoz, félénken megszólította Jupiter szépséges menyasszonyát, aki nagy meglepetésére egyáltalán nem hordta fenn az orrát és szívesen fogadta Anyácska közeledését. Arrébb hessentette a szoknyáján lebzselő holdjait, s forgástengelyén bölcsen bólogatva hallgatta végig magányos bolygótársa panaszait.
– Egy percig se aggódj! – mondta aztán. – Kerítünk neked is társat, bízd ide! Itt van például ez a Merkúr gyerek. Fiatal és eléggé tüzes ahhoz, hogy felforrósítsa kihűlt nyoszolyád.
– A Merkúr?! – fanyalgott Anyácska. – Az a kis dugó? Aki azzal a könnyűvérű bestiával, a Vénusszal kavar? Nanemár!
– És mit szólnál a bölcs Uránuszhoz? Igaz, ő már nem mai gyerek, de az érett férfikornak is megvannak a szépségei.
– Ánusz úr?! – grimaszolt Anyácska. – Kilel tőle a hideg!
– Neptunusz? – próbálkozott tovább Szaturnusz.
– Ő meg oly messze lakik – felhősödött el Anyácska orcája. –Mihez kezdjek egy bugris vidékivel?
Jupiter menyasszonya a homlokára csapott:
– Hát persze! Miért is nem vele kezdtem? Szomszédod, a nyalka Mars! Ne mondd, hogy nem tetszik neked!
Föld Anyácska elpirult, és zavartan morzsolgatta Eurázsia rojtos szegélyeit:
– Hát igen… De képzeld, pillantásra se méltat. Már arra is gondoltam, hogy izé, homokos…
– Ugyan – legyintett a másik – talán csak gátlásos. Tudod, vörös bolygónak is hívják, mert hamar elpirul. Meg kell tanulnod, hogyan hívhatod fel magadra a figyelmét. Hiszen amilyen harmatos pofikád van, fél milliárd évet is nyugodtan letagadhatnál. Bár – tette hozzá a gyűrűs ara – nem ártana azért egy kis dizájnfrissítés se. Szerintem például azok a fehér sapkák a sarkokon nem állnak jól neked. Öregítenek.
– Tényleg? Tudod, csak azért hordom őket, mert repedtek a sarkaim.
– És az a buja zöld bozont az öved alatt?
– Az a forró égövem. Szexi mi?
– Hát nem is tudom. Mostanában nem hagyják így elburjánzani. Borotválják. És nem ártana eltüntetni néhány ráncot sem a pofikádon. Egy kis plasztika sokat segítene.
Amikor Anyácska magára maradt, elgondolkodva vizsgálgatta buja bozontját. Egyszer csak észrevett egy mulatságos kis csupasz majmot, amelyik fel-alá ugrált az őserdő fáin. Ő lesz a megoldás! – gondolta. Megtanította a majmot a tűzgyújtásra, követ adott a kezébe, hogy nyílhegyet és baltát csiszoljon, aztán megismertette a rézzel, a vassal, a szénnel, az olajjal, és méhének minden féltett kincsével. És a majom tanulékonynak bizonyult. Idővel gyárakat, közlekedési eszközöket épített, amelyek sűrű füstöt eregettek. Kivágta a fákat, így lassan mindenhonnan eltűnt a zöld bozont, s a füst okozta globális felmelegedés olvasztani kezdte az öregítő jégsapkákat a sarkokon. De ami a legfontosabb: a majom feltalálta, és hihetetlen tömegben gyártani kezdte a lebomlani képtelen plasztik műanyagot. A sok kidobott bevásárló szatyor, PET flakon és egyéb műanyag szemét hegynyi halmokba gyűlt, aztán a plasztik szép lassan elborított mindent, a tengereket, a szárazföldeket, így a ráncokat is Föld Anyácska orcáján. Idővel aztán az a fura kis majom eltűnt az összes többi élőlénnyel együtt, kihaltak szépen egymás után.
Anyácska izgatrottan várja, hogy ismét összefusson a szomszédjával, a nyalka Marssal. Vajon észreveszi-e a változást? A férfiaknál sajnos ezt sose lehet tudni.
