Szapporó
2014. július 5-én hajnali 3 óra öt perckor kaptam telefonomra a kettes kockázati besorolású figyelmeztetést, miszerint 5,7 magnitúdó erősségű tenger alatti földrengés volt Iwate prefektúra területén. A földrengés 8 kilométerre (5 mérföldre) történt Kelet-Északkelet irányban Miyako városától 44.9 kilométeres (27,9 mérföldes) mélységben helyi idő szerint 7 óra 42 perckor (22:42 GMT). Egyelőre nem érkezett jelentés károkról – folytatódott az SMS-üzenet – és cunami figyelmeztetést sem adtak ki.
Az üzenet arra hívta fel a figyelmemet, hogy a következő 48 órában legyek óvatos az érintett térségben. Utórengéskor ajánlatos egy nagyobb asztal vagy pad alá bújni. Cunami figyelmeztetetés esetén pedig azonnal távozzak a tengerpartról és közeli magaslaton keressek menedéket!
Innen tudtam meg, hogy hamarosan Japánba fogok utazni. Különös izgalom fogott el. Még sose jártam ott. Évekkel ezelőtt egyszer betévedtem a Kolosy téren egy japán gyorsbüfébe. Azóta tudom, hogy milyen íze van a tengeri moszatnak, ha levest főznek belőle.
Éberen feküdtem az ágyamban az SMS-üzenet után és kérdések százai cikáztak a fejemben. Melyik járattal megyek majd? Helyileg pontosan hová lesz az utazás? Hány napot töltök majd Japánban?
A kérdésekre következő nap hajnalán kezdtek megjönni a válaszok a telefonomra. Kiderült, hogy Ferihegyről július 6-án 11:40-kor indulok a 2B terminálról, és helyi idő szerint 15:00-kor érkezem a helsinkii Vantaa reptérre. Innen ugyanaznap 17:20-kor repülök tovább és hetedikén 08:55-kor érkezem meg menetrend szerint az oszakai Kansai Nemzetközi Repülőtérre. Oszakából14:15-kor szállok fel Szapporóba, ahová 16:05-kor fogok megérkezni.
Ez azért nem semmi út egy nyuggernek! Ha két órát ülök egyfolytában, már elkezdenek dagadni a bokáim. Az időeltolódás okozta kellemetlenségekről nem is beszélve! Mégis nagyon örültem annak, hogy Szapporóba visz az utam. Ez a Hokkaidó szigetén fekvő település az ötödik legnagyobb város Japánban és nem csak a téli olimpiájáról, hanem a söréről is híres világszerte. Kevesen tudják, hogy Japánban a sör számít a legnépszerűbb alkoholtartalmú italnak, annyira népszerű, hogy még utcai automatákból is beszerezhetjük a szükséges mennyiséget. Szapporo leghíresebb söre és a város legnépszerűbb exportterméke a hasonló névre hallgató sör, amelynek saját múzeuma is van. Ez az egyetlen ilyen jellegű múzeum egész Japánban. A múzeumhoz természetesen söröző is kapcsolódik, ahol a látogatók kipróbálhatják a jó hideg csapolt Szapporot.
A wikipédia szerzője a várossal kapcsolatos ismeretek tekintetében erősen a sörre koncentrál, ennél sokkal többet nem tudunk meg tőle Szapporóról. De nem csak a wikipédiát néztem meg, hanem a Google Earthot is. A street view-ben végigjártam a város leghíresebb utcáit, ellátogattam nagyon szépen rendben tartott parkjaiba is. Van ott lagúna, vízesés, meg minden. Szeretném, ha minden nevezetesség megtekintésére jutna időm, de egyelőre még nem tudom, hány napot fogok tölteni Szapporóban és hogy innen hová indulok tovább. De hát ez bizonytalanság adja a plusz izgalmát ennek a nyugger-világjárásnak.
Talán elérkezett az ideje, hogy némi magyarázatot fűzzek a fentiekhez. Úgy két évvel ezelőtt kezdtem kéretlen üzeneteket kapni a telefonomra repülőtéri sztrájkokról, időjárás okozta járatkimaradásokról a világ legkülönfélébb szegleteiből. Aztán rájöttem, hogy az üzenetek rendszert alkotnak, valakinek az útját kísérik végig Budapestről valahová és vissza. A lényeg az volt, hogy az SMS-ek túlnyomó többsége éjszaka érkezett, felvert legédesebb álmomból és emiatt eléggé bosszús lettem. Rövid nyomozás után kiderült, hogy az üzeneteket a Lufthansa küldi. Néhány telefon után azt is megtudtam, hogy egy gyakran utazó valaki az én mobilszámomat adta meg a légitársaságnak, de ez is lehet, hogy ők jegyezték fel tévesen a számot, ennek következtében engem értesítenek az illető aktuális utazásaival kapcsolatos eseményekről.
A Lufthansa természetesen nem árulja el a világutazó kuncsaftja nevét és természetesen nem hiszi el nekem, hogy én nem ő vagyok. Akkor sem, ha a pasas bizonyítottan Los Angelesben tartózkodik (a Lufthansa szállította oda) én meg Pestről hívom őket arról a mobilról, ahová az üzeneteiket küldik. A szolgáltatást csak a világutazó mondhatná le, ő viszont nem tud az üzenetcunamikról, hiszen az SMS-ek nekem jönnek. A kör itt bezárul.
Ma már nem küzdök a Lufthansával, sőt, örülök ennek a félreértésnek. Egy vasamba se kerül, a lábamat se teszem ki itthonról, mégis beutazom a világot. Lehet, hogy illető, akinek az üzeneteit kapom üzletember, talán kereskedő, de lehet, hogy sportoló vagy művész, mindenesetre keveset tud megülni a fenekén. Ma Japánban vagyunk, de lehet, hogy még a nyáron eljutunk mondjuk Dél-Afrikába. Az Egyesült Államokat keresztül-kasul beutaztuk már, és ha így haladunk, biztos vagyok benne, hogy Dél-Amerika is hamarosan sorra kerül majd.
Volt egyszer egy furcsa álmom, hogy én tulajdonképpen két nyugger vagyok: az egyik felem itthon ülő, a másik pedig világutazó és SMS-ekben üzengetünk egymásnak. Aztán volt egy olyan rémálmom is, amelyben az Lufthansa kiszámlázta nekem a repülőjegyek árát. Ne tudjátok meg, hogy ébredtem!
Most folyamatosan a kezem ügyében tartom a mobilomat. Pedig már úgy volt, hogy eldobom a fenébe, mert nincs rá szükségem. Minél régebb óta vagyok nyugger, annál kevesebben hívnak, annál kevesebb üzenetet kapok rá. Ma szinte már csak kétféle SMS maradt: vagy a bankom üzen, hogy Az Ön számlájának egyenlege 12 500 forint, vagy a Lufthansa üzen, hogy melyik géppel, hová indulok tovább.
Kinyílt előttem a nagyvilág.
Szapporó, 2014. július 07.
