éppen ellenkezőleg

" target="_parent">

Föld Anyácska szomorúnak és magányosnak érezte magát. Egyetlen kísérője, édes gyermeke, a pattanásos arcú Hold sem tudta felvidítani. Sőt, éppen ellenkezőleg. Minden nap felkapta tőle a vizet. (A jelenséget más néven dagálynak hívjuk ­– a szerk.)

A végtelen, sötét űrben nem könnyű ám megbízható, szerető társat találni! Különösen, egy anyukának, neveletlen gyerekkel nehezítve! Még akkor is eléggé reménytelen, ha valaki alig múlt négy-és félmilliárd éves. És Föld Anyácska még mindig nagyon vonzó volt. Akik a közelébe kerültek, nem tudtak neki ellenállni. Belezuhantak szinte egytől egyig. (Lásd még: gravitációs kölcsönhatás.) De komoly kapcsolata valahogy csak nem akart összejönni. Irigyelte is a Szaturnusz gyűrűjét, és arról ábrándozott, hogy egyszer majd őt is eljegyzi valaki. Egy hatalmas és gazdag Jupiter. Ám az idő csak telt-múlt, egyik százmillió év telt a másik után és Föld Anyácska egyre magányosabbnak és szomorúbbnak érezte magát.

Egyszer aztán, amikor nagyon közel, mindössze 1300 millió kilométerre került a Szaturnuszhoz, félénken megszólította Jupiter szépséges menyasszonyát, aki nagy meglepetésére egyáltalán nem hordta fenn az orrát és szívesen fogadta Anyácska közeledését. Arrébb hessentette a szoknyáján lebzselő holdjait, s forgástengelyén bölcsen bólogatva hallgatta végig magányos bolygótársa panaszait.

– Egy percig se aggódj! – mondta aztán. – Kerítünk neked is társat, bízd ide! Itt van például ez a Merkúr gyerek. Fiatal és eléggé tüzes ahhoz, hogy felforrósítsa kihűlt nyoszolyád.

– A Merkúr?! – fanyalgott Anyácska. – Az a kis dugó? Aki azzal a könnyűvérű bestiával, a Vénusszal kavar? Nanemár!

– És mit szólnál a bölcs Uránuszhoz? Igaz, ő már nem mai gyerek, de az érett férfikornak is megvannak a szépségei.

– Ánusz úr?! – grimaszolt Anyácska. – Kilel tőle a hideg!

– Neptunusz? – próbálkozott tovább Szaturnusz.

– Ő meg oly messze lakik – felhősödött el Anyácska orcája. –Mihez kezdjek egy bugris vidékivel?

Jupiter menyasszonya a homlokára csapott:

– Hát persze! Miért is nem vele kezdtem? Szomszédod, a nyalka Mars! Ne mondd, hogy nem tetszik neked!

Föld Anyácska elpirult, és zavartan morzsolgatta Eurázsia rojtos szegélyeit:

– Hát igen… De képzeld, pillantásra se méltat. Már arra is gondoltam, hogy izé, homokos…

– Ugyan – legyintett a másik – talán csak gátlásos. Tudod, vörös bolygónak is hívják, mert hamar elpirul. Meg kell tanulnod, hogyan hívhatod fel magadra a figyelmét. Hiszen amilyen harmatos pofikád van, fél milliárd évet is nyugodtan letagadhatnál. Bár – tette hozzá a gyűrűs ara – nem ártana azért egy kis dizájnfrissítés se. Szerintem például azok a fehér sapkák a sarkokon nem állnak jól neked. Öregítenek.

– Tényleg? Tudod, csak azért hordom őket, mert repedtek a sarkaim.

– És az a buja zöld bozont az öved alatt?

– Az a forró égövem. Szexi mi?

– Hát nem is tudom. Mostanában nem hagyják így elburjánzani. Borotválják. És nem ártana eltüntetni néhány ráncot sem a pofikádon. Egy kis plasztika sokat segítene.

Amikor Anyácska magára maradt, elgondolkodva vizsgálgatta buja bozontját. Egyszer csak észrevett egy mulatságos kis csupasz majmot, amelyik fel-alá ugrált az őserdő fáin. Ő lesz a megoldás! – gondolta. Megtanította a majmot a tűzgyújtásra, követ adott a kezébe, hogy nyílhegyet és baltát csiszoljon, aztán megismertette a rézzel, a vassal, a szénnel, az olajjal, és méhének minden féltett kincsével. És a majom tanulékonynak bizonyult. Idővel gyárakat, közlekedési eszközöket épített, amelyek sűrű füstöt eregettek. Kivágta a fákat, így lassan mindenhonnan eltűnt a zöld bozont, s a füst okozta globális felmelegedés olvasztani kezdte az öregítő jégsapkákat a sarkokon. De ami a legfontosabb: a majom feltalálta, és hihetetlen tömegben gyártani kezdte a lebomlani képtelen plasztik műanyagot. A sok kidobott bevásárló szatyor, PET flakon és egyéb műanyag szemét hegynyi halmokba gyűlt, aztán a plasztik szép lassan elborított mindent, a tengereket, a szárazföldeket, így a ráncokat is Föld Anyácska orcáján. Idővel aztán az a fura kis majom eltűnt az összes többi élőlénnyel együtt, kihaltak szépen egymás után.

Anyácska izgatrottan várja, hogy ismét összefusson a szomszédjával, a nyalka Marssal. Vajon észreveszi-e a változást? A férfiaknál sajnos ezt sose lehet tudni.

" target="_parent">

Ünnepélyesen, a nyilvánosság előtt ígérem, hogy ezen túl nem fogok kínosan röhögni, grimaszolni, ciccegni, fogat szívni amikor legközelebb azt hallom, hogy Orbán Viktor a sajátos magyar észjárásra hivatkozva próbálja eladni a világban azt a gazdaságpolitikát, amit visszafogottan unortodoxnak, egyébként pedig eszementnek szoktunk nevezni. Egyre több bizonyíték támasztja alá ugyanis a miniszterelnök igazát, népünk különleges találékonyságával kapcsolatos meglátását.

A sajátos magyar észjárás illusztrálására vegyünk egy nagyon egyszerű példát: van egy üres boros üvegünk. Hogyan csinálunk belőle teli borosüveget anélkül, hogy töltenénk bele bort? A világ minden táján azt mondanák, hogy ez megoldhatatlan, kivéve Magyarországot. Nem kell hozzá más, mint egy cipőfűző, amelyik lehet akár használt is, és gyakorlatilag lényegtelen, hogy milyen fajta cipőbe való. A Hudinit idéző illuzionista mutatvány kivitelezése az 52 esztendős tiszaújvárosi G. József nevéhez fűződik, akinek korábbi bűvészi, feltalálói illetve innovációs tevékenységéről gyakorlatilag semmit sem tudunk, csak annyi került nyilvánosságra, hogy az illető utóbb „a terhére rótt bűncselekmény vonatkozásában részletes beismerő vallomást tett.” (Sajnos egyelőre a zsenik hazánkban is gyakran ütköznek meg nem értésbe, különösen az államhatalmi szervek részéről.) A police.hu szerint a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amikor az egyik helyi bevásárlóközpont biztonsági szolgálatától bejelentés érkezett. Eszerint egy férfi az üvegvisszaváltó gépbe belehelyezett borosüveget a nála lévő cipőfűző segítségével visszatartotta és ugyanazon üveget többször a gépbe helyezte. A kiérkező járőrök az így szerzett bevételén szintén bort vásároló – tehát az üres üvegből cipőfűző segítségével teli borosüveget varázsló – férfit elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították.

Reméljük, hogy a Nemzeti Innovációs Hivatal szakemberei már kiszabadították a rácsok mögül G. Józsefet, aki azóta megfelelő beosztásban gőzerővel dolgozik azon, hogy megőrizzük a világban az üvegvisszaváltó-iparban eddig kiharcolt vezető szerepünket. (Csak emlékeztetőül, hogy ezen a téren mennyire a fejlett világ előtt járunk: a német Arbeitzeitung híradása szerint Magyarországon egy titkos palackgyárban tömegesen állítanak elő hamisított vonalkóddal ellátott műanyag palackokat, amelyekkel müncheni szupermarketek üvegvisszaváltó automatáit etetik magyar PET-palack maffiózók, akik valószínűleg több tízezer eurót haszonra tettek így szert.)

A miniszterelnök igazának illusztrálására egyébként felhozhatnánk annak a 23 éves kazincbarcikai fiatalembernek az ügyét is, aki jövedelemmel nem rendelkezvén, nem tudott előfizetni internetre, ezért hulladék anyagokból, például kutyakonzerves dobozból és egy rozsdás parabolaantenna-tányérból működőképes internetes vevőeszközt épített. Első közelítésben ő is a rendőrségen kötött ki, de nyilvánvalóan vezető beosztás vár rá valahol abban a kormányhivatalban, ahol az emailjeinket törik fel és telefonjainkat hallgatják le kutyakonzerves dobozok segítségével.

Ne higgyük azonban, hogy csak az északkeleti országrész jeleskedik az innováció tekintetében. Egy bajai fiatalembernek például sikerült az, amihez a világ vezető tudósai, kutatóintézetei eddig hozzá se tudtak szagolni: megalkotta az időgépet. A mindössze 46 éves feltaláló már eddig sem szűkölködött elismerésben, jelenleg ugyanis országgyűlési képviselő és Baja város polgármestere is egyben. Az Index híradása szerint Zs. Róbert nemcsak az országgyűléstől kapott jelentős támogatást az utazásaira, hanem Baja városától is. A Zs.vezette önkormányzat 2010-ben engedélyezte neki, hogy hivatali autóját magánútjaira is használhassa: 2013 végére össze is jött 163 000 kilométer és a város által kifizetett üzemanyagszámla nagysága – a hírportál becslése szerint­ – meghaladhatta a 4 millió forintot. Zs. Róbert utazási költségeinek kompenzálására az országgyűléstől is kapott havonta 556 ezer forint úgynevezett választókerületi pótlékot.

Számolgattam kicsit: Zs. három év alatt utazásra kapott 24 millió forintja vasár-és ünnepnapokat is beleszámítva és átlagos fogyasztást feltételezve napi 900 kilométer autózásra volt elegendő. Ha ennek felét városban tette volna meg, átlagosan 25 km/órás sebességgel, akkor erre minden nap elment volna18 órája. A maradék 450 kilométerre számoljunk átlagosan 100 km/óra átlagot! Ez naponta további négy és fél óra autóban. Szóval csak ne tessék irigyelni a magyar politikusokat!

Zs. Róbert tehát utazási pótlékaiból naponta 22,5 órát közlekedhetett, továbbá részt vett a parlament ülésein, ráadásul szóvivősködött és a fennmaradó néhány percben pedig éjszakánként nyilvánvalóan polgármesterkedett is. Ami nem volt másként kivitelezhető, csak úgy, ha sikerült valahogy összesűrítenie az időt. Ez pedig tuti Nobel-díj!

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy Zs. Róbert is a rács mögött köt-e ki végül, mint a többi sajátosan magyaros észjárású illúzionista-feltaláló.

" target="_parent">

Áll a SUV-os a semmi közepén és tanácstalanul vakarja a fejét. Napi egészségügyi sétám szolgálati ösvénye éppen mellette vezet el. Megszólít:

–        Jó napot! A Honvéd utcát keresem. Képzelje, a GPS-em egyenesen ide hozott, a mezőre. Teljesen meghülyült ez a szerkezet?

–        Én a maga helyében nem szidnám a GPS-t, mert nagyon is könnyen előfordulhat, hogy éppen a Honvéd utca kellős közepén állunk.

Értetlenül néz rám, ezért magyarázni kezdek: Községünk három jól elkülöníthető részre osztható. Ott lenn, a völgyben van a svábok lakta ófalu. Hátunk mögött fönn a hegyen, ahol a házak látszanak, az az új lakópark. Persze csak a nevében hívják lakóparknak; valójában alvópark, mert a népek a városba ingáznak, csak aludni járnak haza. A kilencvenes években, meg a kétezres évek elején épült. Többnyire ízléstelen puccos paloták. Lakóik akkoriban azt hitték magukról, hogy újgazdagok, mára már azonban csak devizabelföldiek lettek, próbálják kinyögni a svájci frankban felvett építési hiteleiket. Sokaknak nem is sikerül. A porták felén kinn van az ELADÓ tábla. Némelyik egészen kifakult már. Manapság a népek semmit se vesznek, házat meg pláne nem.

Na, most, az ófalu meg a lakópark között van ez a kábé kétszer két kilométeres lakatlan terület, árkokkal, bokrokkal, susnyással, fél méteres gazzal felverve. Ez a szellemfalu. A lelkes önkormányzat a kilencvenes években azt gondolta ugyanis, hogy a lakópark és az ófalu egyszer majd össze fog épülni és felparcellázta a területet. Ha alaposabban körülnéz az ember, a derékig érő gazban itt-ott földből kinyúló leplombált gázvezetékcsonkokat, elektromos kábeleket lát. De ne gondolja, hogy errefelé vadon megterem a gázcsőcsonk! Ezek nem a helyi fauna természetes részei, hanem a kimért telkek közművei. Elvileg tehát ameddig a szem ellát, százával állnának itt a családi házak, de közbejött az „elmultnyócév”, a gazdasági világválság, és ráadásul még Matolcsy is, és sose épült ide semmi se. A telkek többségére nem is akadt vevő, aki pedig mégis vett itt valamit, az teljesen hiába akarja eladni, sose fog megszabadulni tőle. Így ez a szellemfalu csak a földhivatal fiókjainak a mélyén rejtőzködő térképeken létezik. Valójában tücskök lakják. Ők valamiért nagyon szeretik ezt a mezőséget, tavasztól őszig tőlük hangos a vidék, néha kórusban ordítanak, olyan hangosan cirpelnek.

A faluban suttogják egyébként, hogy nyári éjszakákon más hangok is hallatszanak a mező irányából. Némelyek nem létező fűnyírók zúgását, mások kertekben játszadozó gyerekek zsivaját vélik hallani, és többen esküsznek, hogy hétvégenként barbecue illatát sodorja le innen a faluba a szél. De ez mind csak a helyi folklór része. A tücskökön kívül ugyanis csak a városból kivert kóbor kutyák laknak itt. Menedéket és jó társaságot találnak a susnyásban. Néha a frászt hozzák rám, amikor séta közben látom, hogy falkákban állva méregetnek messziről.

–        Ha a véleményemre kíváncsi – magyarázom végül -, sose fog itt épülni semmi se. Ez marad ilyen gazos, szellemjárta hely. Egyébként, ha szabad megkérdeznem, miért kereste a Honvéd utcát?

–        Már nem fontos – mondja a SUV-os. Visszaszáll a terepjárójába és elindul lefelé, a falu irányába. Porfelhőt eregetve maga után döcög lassan egészen végig a sosemvolt Honvéd utcán.

" target="_parent">

 Állatkertből lopta az állatok elemózsiáját egy testvérpár - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A két férfi a kerítésen átmászva éjjel hatolt be a Miskolci Állatkert és Kultúrpark területére, ahol a kenyeres kalodáról lefeszítették a lakatot, és elvitték a takarmánynak szánt száraz pékárut. (MTI)

Már egy álló napja azon gondolkodom, milyen emberek lehetnek azok, akik ellopják az állatok elől a kenyeret. Aztán rájöttem: éhesek.

Az éhség nagyúr. Ha valaki, hát én tudom, mennyire. Három hónapja fogyókúrázom ugyanis. Előfordul, arra ébredek verítékben úszva az éjszaka közepén, hogy a konyhában állok a hűtőszekrény fogantyúját markolászva, és gigászi küzdelmet folytatok magammal, hogy ki ne nyissam. Mi van, ha egyszer nem ébredek fel időben, és álmomban kizabálok mindent a frizsiderből? Ezen szorongok elalvás előtt.

Lehet, hogy ez a két miskolci férfi is a fogyókúrájának lett az áldozata, és mint alvaevők, most magyarázkodhatnak a rendőrségen.

Ez persze a jobbik eset, mert az is előfordulhat, hogy az illetők nem fogyókúrázók, hanem folytatólagosan, többrendbeli eleségvágyból elkövetett éhezők voltak. Sajnos az előző kormányok idejéből maradtak még itt korlátozott számban deviáns gondolkodású és viselkedésű egyedek, akik visszautasítva pártunk és kormányunk segítő, gondoskodó kezét, magukat a nemzeti együttműködés rendszeréből kirekesztve nem hajlandóak rendesen lakni és/vagy táplálkozni. Fájdalom: egyik napról a másikra nem lehet megszabadulni ettől a rétegtől, amely sötét árnyékot vet egyre jobban teljesítő országunk sikereinek fényére.

Pártunk és kormányunk eddigi hatékony lépéseinek azért már vannak kezdeti eredményei is. A hajléktalanságot büntető törvény következtében például – egy minapi MTI jelentés szerint – eddig 39 otthontalant sikerült börtönbe zárni életvitelszerűen elkövetett hajléktalanság bűntette következtében. Még hátra van néhány tízezer jogcímnélküli lakcímnélküli, akit rács mögé kell juttatni, de ne legyünk türelmetlenek! A széleskörű, átfogó társadalmi változtatások nem kevés időt és kitartást követelnek úgy a hatóságok, mint az állampolgárok részéről. Lássuk be, igen nagy rendőrségi erőket köt le a hajléktalanok kergetése, menedékként épített kunyhóik ledózerolása és a bennük lakók elzavarása, hogy később rajta lehessen kapni őket azon, hogy életvitelszerűen nem laknak sehol. Sokkal kevesebb felesleges energiát pazarolnánk el, ha a meddő hajkurászás helyett egyből börtönbe lehetne csukni azokat, akik bármilyen ok miatt az utcára kerülnek.  Na, majd a választások után!

Nos, miközben úgy tűnik, a hajléktalan kérdés sínen van, az éhezés társadalmi problémájának megoldása sokkal nagyobb falatnak látszik! Az éhezők egyelőre, a hatályos, de már rég elavult törvények következtében csak akkor sittelhetők le, ha már lopni kezdenek. Bár ezen a téren is van némi haladás. A Három csapásnak elnevezett törvény következtében például ma már akár életfogytiglanra is lehet ítélni azokat a visszaesőket, akiket háromszor kaptak rajta, hogy mondjuk kenyeret loptak. De hát ehhez előbb háromszor kell őket elkapni, ami valljuk be, elég strapás csapás. Ha eleve börtönbe csuknánk a notórius éhezőket, akkor ezzel nagyon ok apró-cseprő bolti és állatkerti lopást tudnánk megelőzni és ez kétségkívül javítaná a többség társadalmi közérzetét.

A súlyos bűncselekmények elkövetői ugyanis eleinte kisebb lopásokkal kezdik. Némelyek még enyhítő körülményeket is képesek felfedezni az ilyen jelentéktelennek látszó bűncselekményekben. A konkrét esetben például az illetők nem emberek, hanem állatok eledelét lopták el, nem friss kenyeret, hanem már kidobott szárazat – sorolhatnánk a mentő körülményeket. De tudni kell, hogy aki ma száraz kenyeret lop, az holnap majd eleszi a majmok elől a banánt, kinyalja a medvék  mézes bödönjét, az egyszer majd kitépi az oroszlán meg a tigris szájából a félig megrágott húscafatot. Később pedig elkezd struccokat, tevéket, meg elefántokat is lopni. És akinek még ez sem elég, abból előbb utóbb ellenzéki politikus lesz, de ez már a horror kategóriájába tartozik.

A társadalom perifériájára történő szorulás büntetőjogi kezelése pártunk és kormányunk azon unorthodox törekvései közé tartozik, amelyekre ámulva tekint az egész világ. Ha az éhezést is sikerülne ily módon megszűntetni, vagy legalább is kordába, jobban mondva rácsok közé szorítani, akkor ezzel újabb követendő leckét adhatnánk fel humanizmusból az egész emberiségnek.

Kezdetben talán szankcionálni lehetne a folytatólagosan és visszaesőlegesen elkövetett gyomorkorgást. Pár tízezer forintos büntetés valószínűleg sokak kedvét elvenné az éhezéstől.

A miskolci állatkerti bűnténnyel egy időben szaladt körbe a glóbuszon az az információ is, hogy éheznek Ukrajna állatkertjeinek a lakói. Ebből is látszik, hogy Magyarország jobban teljesít, hiszen nálunk nincsenek állatkerti kenyérgondok. sőt, még egyes emberek is állatkertbe törnek be, hogy éhségüket csillapítsák. Egy igazán humánus társadalom ugyanis gondoskodik állatairól.