Álmosan gyülekezett korán reggel a kommunikációs stáb a nagyteremben. A frakcióvezető igyekezett felrázni őket:
- Azért jöttünk össze, hogy megbeszéljük a mai kommunikációs baromságot. A lecke fel van adva. Most újra hasítunk, most nem szabad engedni a lendületből. Fontos, hogy a napi baromság legyen bődületes, mellbevágó, fejbe kólintó, mint egy tökönrúgás, mert csak így bírjuk továbbra is uralni a közbeszédet, így kerülhetjük el, hogy az okvetetlenkedők mindenféle kényes kérdésekkel piszkálhassanak bennünket. Kinek van ötlete?
- Már régen gyurcsányoztunk – vetette fel valaki az asztal végén.
- Tegnapelőtt.
- Mondom én, hogy régen. Vasárnapi boltzár?
- Az a tegnapi nagyon ütős baromság volt – szögezte le a frakcióvezető. – L. Simon a saját szokásos színvonalát is túlszárnyalva emelte még magasabbra a lécet, amikor azon értetlenkedett, hogy miért akarna a négy millió magyar éhező pont vasárnap vásárolni. Óriási ötlet, leolvadtak az ellenzéki honlapok szerverei tőle. Előkelő helyen fog szerepelni ez a kormány kommunikációs baromságainak aranykönyvében. De ma új napra virradtunk, új kihívások állnak előttünk, egy tegnapi baromsággal ma nem tudjuk a nekünk tetsző irányban tartani a közbeszéd fősodrát. Szerintem a menekültügyben van még elég puskapor. Addig kell ütni a vaskerítést, amíg meleg. Lajos, te ebben nagyon jó vagy – fordult a frakcióvezető Kósához. – Most azt az eszement baromságodat kéne valahogy űberelnünk, hogy miért nem jönnek a menekültek a légitársaságok első osztályán, ha annyi pénzük van.
- Az az ötletem támadt – kezdte Kósa –, hogy miért ne építhetnék a déli határon a kerítést maguk a menekültek? De nem az innenső, hanem a túlsó oldalról. És csak amikor befejezik, akkor jönnek rá, hogy nem tudnak bejönni miatta.
A terem fölhördült.
- Nagyon ravasz, de túl bonyolult. Nekünk egyszerű üzenetekkel kell operálnunk, hogy a választóink is megértsék.
- Van másik – mondta Kósa. – Kommunikáljuk azt, hogy a magyar azért vándorol kifelé, mert a bevándorló vándorol befelé. Ezért aztán a nyugati határon is mihamarabb el kell kezdenünk építeni a kerítést.
- Kiváló ötlet, de még nincs itt az ideje – szögezte le a frakcióvezető.
- Lehet-e egy állig felfegyverzett AIDS-es bevándorló ebolás is?
- Különösen, ha meleg és pedofil? – záporoztak a stáb jobbnál jobb ötletei.
- Aki a menekülteket támogatja, az az édes anyaföldet szúrja hátba – dobta be Németh Szilárd.
- Van az anyaföldnek háta? – értetlenkedett valaki.
- Persze hogy van. Hátságokról nem hallottál még?
- Akkor mondjuk úgy, hogy az édes anyaföldet szúrja hátságba!
- Aki a menekülteket segíti, az kormányt akar buktatni –próbálkozott új irányból Németh.
- Ez az! csapott az asztalra a frakcióvezető. Egyszerű, rövid, ütős és egy szikrányi értelme sincs! Erre egészen biztosan rákattan a sajtó.
A stáb elégedetten szedelőzködni kezdett, és mindenki azzal a boldog tudattal indult útjára, hogy ez a nap sem múlik majd el bődületes baromság nélkül.
